Interjú a Humanitásban

Interjú a Humanitás magazin 2013 augusztusi számában:

Két világ határán

Nagy ünnep egy alkotó életében, amikor nyomtatásban láthatja viszont az első kötetét. A huszonkét éves Egedy Zita ezt tavaly élte át, amikor kézbe vehette A sors múltja című regényét.

Az elektromos kerekes székkel begördülő, kislányos „írónő” súlyos izomgyengeséggel született. A ma még nem gyógyítható és ritka izomdisztrófiáját (FHS) hat-hétéves korában fedezték fel nála. A betegség az egész testen csak a harántcsíkolt izmokat érinti, de megakadályozza a szabad mozgást. Zita tizenhét évesen kényszerült kerekes székbe, a gerincét nem tudja kiegyenesíteni, és a szavakat is nehezen formálja arcizmainak gyengesége miatt.

– Nagyon gyorsan tanultam meg olvasni, szüleim korán a kezembe adták a könyveket – meséli Zita. – Noha Albertfalván integrált körülmények között jártam óvodába és az általános iskola első hat osztályába, sosem szerettem rohangálni, vihorászni, mert komolyabb, koraérettebb voltam a többieknél. Sejtettem, hogy valami nem stimmel velem, pedig nem bántottak, sőt segítettek, mégis a felnőttek között jobban éreztem magam. Hetediktől aztán magántanuló lettem. Sokáig nem foglalkoztam azzal, milyen pályát válasszak, inkább a magánéletem érdekelt: hogyan tudok majd így elmenni szórakozni, nyaralni? Alapjában véve konzervatív és félénk vagyok, nincs sok lehetőségem, se tapasztalatom barátkozni, ismerkedni, ráadásul nem vagyok teljesen önellátó sem. Még a MEOSZ-szal is csak idén vettem fel a kapcsolatot. Úgy érzem magam, hogy két világ határán élek: a mozgássérültek és az épek között.

– Mikor érezte először azt, hogy írnia kell?

– Általános iskolai harmadikos koromban írtam egy paródiát a látott természetfilmek sablonosságáról, amely nagy sikert aratott a családban. Később költöttem pár verset is, de elsősorban a próza érdekel. Szerettem a nagyobb iskolai fogalmazásokat, amikor bele kellett magunkat képzelni például az Egri csillagok valamelyik szereplőjének bőrébe. Kezdetben magamnak alkottam, aztán rájöttem, hogy az írás többet jelent nekem bármi másnál, ez egyfajta út is lehet számomra. Tizennégy éves voltam, amikor az újságírás is felkeltette a figyelmemet, de nem igazán jött be. Nincsenek ötleteim, és egyszerre nem is szeretek több mindennel foglalkozni, pedig a glosszákhoz, a jegyzetekhez volna kedvem. Nyilván más irányt vettem volna, ha nem lennék mozgássérült, így azonban korlátozottak a lehetőségeim, hát évek óta pötyögök a számítógépen. Amikor nekikezdek, már tudom, mit akarok írni, máskor „magát írja” a történet, de az is előfordul, hogy egy idő után befuccsol a jelenet és abbahagyom. 

– Valós történeteket ír például a saját, az ismerősök életéből, vagy meglódul a fantáziája?

 – Fikció minden, a mi világunkban, a jelenünkben vagy egy másik korban játszódó cselekmények, de magamat nem írom bele. Mindig érdekelt a természetfelettinek mondott világ, az egzakt tudományokkal foglalkozó édesapám pedig többször mesélt a mai fizika határairól.

– Miről szól A sors múltja?

– A mai Debrecenben játszódik, főhőse a huszonhat éves Orsolya. Sikeres életéhez látszólag minden lehetőség adott, azonban tizennyolc éves korában elkezdődött pánikbetegsége már nem csupán baljós ígéret, hanem maga a végzet, életének balsorsa.Rohamai miatt nem tudja elvégezni az orvosi egyetemet, és nincsenek rendes kapcsolatai sem. Már beletörődött mindenbe, amikor a vak véletlen – vagy a sors keze – összehozza egy Illés nevű idős férfival, akinek meggyőződése, hogy a testi és lelki problémák valamelyik előző életünkből származtathatóak. Sajátos gyógymódot ajánl: szuggesztióval elrepíti a lányt a 17. századi előző életébe, hogy szembesüljön problémájának eredőjével.  

– Honnan vette a témát?

– Olvastam egy pszichológiai újságcikket a pánikbetegségről, és a történet gyorsan összeállt a fejemben. Több pánikbeteg olvasóm visszaigazolta, milyen pontosan írtam le a tüneteket. A történelmi résznek természetesen utánanéztem, és apukám is segített a török hódoltság korának megismerésében. De ezzel együtt sem történelmi regényről van szó. A kézirattal több kiadót megkerestünk, végül az Aposztróf segített: a szerkesztést, a terjesztési és egyéb munkákat ők végezték, a kiadás költségeit azonban nekünk kellett állnunk. Tavaly márciusban négyszáz példányban jelentettük meg. Az olvasói visszajelzések jók, legtöbben azt mondták, hogy nem tudták letenni a könyvet, bár akadt, aki a reinkarnáció gondolatával nem értett egyet.

– Képezi magát az írói szakmában?

– Tavaly fél évet jártam a Magyar Író Akadémia mesterkurzusára, ahol kortárs írók oktatták az elméleti részt, de a gyakorlati félévre már nem mentem el. Nem kaptam ugyanis választ azokra a kérdésekre, amelyek problémát okoznak nekem. Az embernek legyen alapvető tehetsége, kritikai érzéke és rálátása a dolgokra, olvasson sokat, de nem hiszem, hogy az írást tanítani lehet. Kicsit divat lett írni, de nem mindenkinek van hozzá érzéke.

– Úgy tudom, van még kiadatlan kézirata.

– Az Egy elrontott munka gyümölcse című krimimet 2008-ban tizenhat nap alatt írtam meg Elena Setrani álnéven, ami persze játék, mert az igazi nevemet szeretném sikeressé tenni.

Muzsay András

Egedy ZitaA sors múltja című regénye megvásárolható az Alexandra, a Líra könyvesboltokban, valamint a bookline.hu oldalon.